Valami DÖKSZAB van a levegőben!

readImage
EGY HÓNAP ÉS DÖKSZAB!!!

Akinek valaha valami köze volt a MAKOSZ-hoz, egész biztosan hallotta már a DÖKSZAB betűszót. Hogy mi ez az egész, illetve hogy miért is érdemes ott lenni, azt megpróbálom elmagyarázni azoknak, akiknek fogalmuk sincs róla. Azokat pedig, akik tudják, hogy miről van szó szórakoztatni igyekszem majd a próbálkozásommal. Kezdjünk is neki!

Nem kell zavarba jönnöd, az emberek nagytöbbsége a DÖKSZAB-ról rögtön a dögszagra asszociál, dehát ezek a rövidítések már csak ilyenek. Ha elmész azonban ebbe az oly híres táborba, Dögszagról is hallani fogsz nem keveset. Sőt várni is fogod, minden nap ebéd közben. Ugyanis a Dögszag a DÖKSZAB offisöl kiadványa, amelyet az öt fős médiás csapat éjt nappallá téve szerkeszt mindannyiunk szórakoztatására. Bizonyára ők a DÖKSZAB hősei, míg éjszaka írnak, nappal anyagot gyűjtenek és fotókat készítenek, ezért előttük kávésbögre nem marad nedvesen, beszéljünk bármelyik óráról a huszonnégyből.

Ha már a kávénál tartunk, kedves leendő résztvevő, úgy hiszem te sem fogod megvetni sötét barátunkat.

cX6CYDf

De talán nagyon előre szaladtam, hiszen először el kellene, hogy mondjam, mire vállalkozol, ha úgy döntötesz, jelentkezel DÖKSZAB-ra.

  1. Tanulhatsz valamit, ami nem csak hasznos, de érdekes is.
  2. Lehetnek új barátaid.
  3. Megtanulhatsz értékelni minden percnyi szabadidőt.
  4. Megtanulhatsz csapatban dolgozni.
  5. Hazafele, ha Marosvásárhelyen a Bolyai előtti parkban lefekszel megvárni a vonatodat, migránsnak nézhetnek.
  6. Lehetséges, hogy magyarázkodnok kell a rendőrök előtt.
  7. Megtörténhet, hogy mánélé fog felkölteni reggel 7 órai legszebb álmodból
  8. Hülyét csinálhatsz magadból egy kis játékpénzért.

Illusztrációk:

  1. 906664_832925663415090_5691898254969737660_o
  2. 11947921_1043489955691992_5253088845223402441_o
  3. 11113302_1043482965692691_8267290993397690120_o
  4. 11219538_1043493922358262_5592321436916593861_n
  5. 11998356_1705972326288805_70286856_n
  6. 11953331_1043490852358569_7550348399274350005_o
  7. 11072940_1039230772784577_8413530281872241106_o
  8. 11896377_1041091555931832_3749167061770497387_o

Dökszabon találkozhatsz negyvenkilenc középiskolás társaddal, aki hozzád hasonló cipőben fog járni, ti mind résztvevők lesztek. A szervezők azért lesznek ott, hogy minden igényedet kielégítsék (na nem kell félreérteni), szóval, hogy kikészítsék a reggelit, a kávét, kedvesek legyenek veled, feltakarítsanak, ha koszt hagysz magad után, felköltsenek reggel, hogy nehogy lekéss a programról stb. A médiások fotókat fognak készíteni rólad, amit kitesznek facebookra, hogy a szüleid otthonról tudják követni, még él a kisfiuk/-lányuk, zenéket tesznek a híres DÖKSZAB rádióban és minden nap megszerkesztik a Dögszagot. És mindezt a te szórakoztatásodra. A résztvevőkön kívül a csoportvezetőket fogod a legjobban megismerni, pontosabban kettőt közülük, akik a te csoportodat fogják koordinálni. Ott lesz továbbá Tünde és Zsuzsa, a főszervező és szakmai vezető asszonyságok, akik a szervezők és a csoportvezetők “csoportvezetői”.

Nos mit is mondhatnék még a DÖKSZAB-ról (vigyázva arra, hogy ne leplezzek le semmi konkrétumot – azokkal Kata fog majd meglepni titeket)? Talán azt, hogy a DÖKSZAB élmény. És nem hallottam még olyan emberről, aki eljött és ne élvezte volna. Van benne valami varázslatos, amit sehol máshol nem érez az ember. Azt hiszem, innen sem maradhat el az ide illő Tündés meme. Tessék hát:

185if9

Jelentkezni már lehet. Az esemény facebook oldalán mindent megtalálsz!
https://www.facebook.com/events/1557371724572664/

Készüljetek, mert “DÖKSZAB lesz, menő lesz!”

Találkozunk Jobbágyfalván. Izgalom és várakozás – ON.

giphy

És egy kis plusz hangulatkeltésnek nem árt végignézni a tavalyi DÖKSZAB napi videóit! 😀

 

Tamás

Reklámok