Különös mód, az utolsó hétvége csütörtöktől kezdődött, így nagy örömmel, már korán el is indultunk úticélunk felé, ami ez alkalommal Sztána volt. Örömmel ám, de ugyanakkor kissé szomorúan, hiszen ez volt az utolsó hétvége. Kolozsvárról minden családtag együtt indult Sztána fele, ahol aztán egy különleges sártúra vette kezdetét. Hogy mi is az a sártúra? Több kilométeres laza séta, egy kis sárfürdővel megfűszerezve. Persze ezt a sárfürdőt csak a bevállalósabb tesóink használták ki.

Nagy utak árán végül sikerült megérkezni a csodaszép panzióba, ahol a barátságos környezet mellett, nyugodt hangulat várt a kis családra. A finom vacsora után, neki is lehetett fogni az elmaradhatatlan személyes körnek, ami során ismét kiderült ki mivel foglalatoskodott az elmúlt időszakban. Ezután a várva várt ajándékozás jött, ahol törékeny hógömböktől, párnákon, zoknikon és ékszereken (jegygyűrük is :O) át egészen sakktáblákig mindenféle jósággal leptük meg egymást, majd később, mivel senki nem volt fáradt, legyalogoltunk még két mérföldkövet, hogy véletlenül se legyen kilométerhiányunk.

A program szerinti első szombatot maratoni távunkal folytattuk melynek már majdnem a végére is tudtunk érni minden idők leghosszabb csapatos futásával. Estére a gazdagok és szegények Bukur Tamás felügyelete alatt egymásnak estek, de vacsoránál (sajnos) mindenkinek volt mit ennie.

A valódi szombat reggel nagyon hosszúnak ígérkezett hiszen a rövid alvás után ismét egymás mély megismerése következett volna, de az ébresztő is úgy gondolta, hogy szükségünk lenne egy kis plusz alvásra és ezért kicsit később vetettük bele magunkat a maradék rántottába és a hideg felvágottba. A jól megérdemelt reggelit egy (sok) eseménydús Mérföldkő követte ami közben a töretlen figyelem mellett fogyott a tea és a kávé is britt módra mindkettő tejjel és cukorral. Miután mindenki sorra került egy Belügyi képzésen vehettünk részt amelyet a MAKOSZ ezért felelős tagja az egyik iker pontosabban Kovács Eszter (nem Zsófi) tartott. Sokat okosodva ezáltal, tisztábban tudtunk dönteni ezután vállalt szerepünk felől.

Az estét egy rettegve várt vizsga zárta amelyen mindenki hajszál híján ment át, de szerencsére meghozta gyümölcsét a sok képzés és többé kevésbé jó válaszokat tudtunk adni.

Ezután a sok stresszt sikerült levezetni egy dézsábamerülés közben.
A vasárnap mindenki számára nehéz és érzelmes pillanatokat okozott. Kora reggel megkaptuk az elnökségtől az utolsó bátorító szavakat, majd idő szűkében, mint kerge tyúkok, igen fürgén szedelőzködtünk. Egy hosszú séta után a cudar időben, mindenki felszállt a maga vonatjára, és könnyes búcsút vettünk egymástól (el lehet képzelni, nem volt olcsó). Az apukánk a megszokottnál is szorosabb öleléssel engedett utunkra az utolsó KÖDAK hétvégénkről.

Szinte hihetetlen, hogy ez az időszak milyen gyorsan elrepült, milyen fejlődésben volt részünk, és az elmúlása milyen honvágyat hagyott bennünk. Az 5 hétvége alatt egy igazi családdá érlelődtünk, már napi rutinunkká vált minden napról lejegyezni a fontos, személyes körben megosztandó dolgokat, mindig megnyugvást adott, hogy néhány napon belül együtt nevethetünk vagy sírhatunk (vagy mindkettő) egymás történetein. De nem csüggedünk, hiszen a távolság nem akadály számunkra, mostmár jobban igényeljük a cseverészést, mint valaha. Rengeteg hasznos tudással és olyan felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, melyekért mindig őszintén hálásak maradunk az apukánknak, egymásnak, a MAKOSZ-nak.